2019. FEBRUÁR - MEGKÜZDÉS
Mint minden hónap, a február is bőven tartogatott kihívásokat a Dalos törpök számára.
Először is számba vettük, melyeket:
- A betegségek (Az egész osztályon végigsöpört az influenza)
- A felvételik ( a nyolcosztályos gimnáziumba)
- A bemutató órák ( kolléganő minősítése ill. bemutató foglalkozások a leendő első osztályosok szüleinek)
- Versenyek (tanulmányi -és sport versenyek)
- Az időjárás ( alaposan feladta a leckét, hogy egy napon belül sokszor 2-3 évszak jellemzőit figyelhettük meg)
- Veszekedések, viták ( Az utóbbi időben - talán épp a túlzsúfolt programok miatt megszaporodtak a sokszor tettlegességig fajuló viták,veszekedések)
- Azután azt beszéltük meg,hogy hogyan oldódtak meg illetve mi vezetett a sikeres megoldásukhoz.
Összegyűjtöttük az erősségeinket.
Utána kialakítottuk a csoportokat, amelyekbe aszerint kerültek a gyerekek,hogy mennyire voltak érintettek benne.
Ezután kaptak egy rövidebb időt, hogy eltervezzék, miként jelenítik meg a feladatot rajzban.
Igazán szép, igényes tablót készítettek a gyerekek!
2020. MÁRCIUS - APRÓ ÖRÖMÖK
Az osztály egyik kedvenc témája az „Apró örömök”
Tavaly nagy lelkesedéssel készítettük az ÖRÖMHÍRADÓT”.
Az idén is készültünk megtölteni a „KINCSESLÁDÁT”.
Aztán a járványveszély felülírta a mi terveinket.
Furcsa volt az egymástól való hirtelen elszakadás is, ezért a gyerekekkel együtt úgy döntöttünk, bár nem készülhetnek közös alkotások, nem készülhet róluk csoportkép sem, de legalább tudósítják egymást az elkészült képekkel, hogy ki milyen apró örömöket fedezett fel az otthon maradásban.
Színes a paletta!
2020. ÁPRILIS - MARADJ OTTHON!
A 4. z osztály tanulói ezekkel a plakátokkal szeretnék felhívni mindenki figyelmét az otthon maradás fontosságára!
2019/20. BOLDOGSÁG PROGRAM OKLEVÉL
A Boldogság Program díját a 2019/20-as tanév április hónapjában a 4.z osztály nyerte el a hónap csoportja kitüntető címet! Ezzel az oklevéllel jutalmazták munkájukat.
Részletek: ITT
Az osztály további munkái megtekinthetők: ITT
Gratulálunk!
2020. ÁPRILIS - A MEGBOCSÁTÁS HÓNAPJA
Most, ezekben a mindenki számára nehéz időkben még inkább fontosnak tartom, hogy a gyerekek lelkével IS tudjunk foglalkozni.
Mivel a személyes találkozás nem lehetséges, ezért levélben kapták meg az óra témáját:
„ Ma egy kicsit a boldogságórák témájával, a megbocsátással foglalkozunk.
Többféle lehetőség közül választhattok:
1. Bocsánatkérő levélke írása (Kitől miért kérsz bocsánatot?)
2. Megbocsátó kártya készítése (Kinek miért bocsátasz meg?)
3. Készíthetsz szófelhőt, szerepeljen benne minden olyan szó vagy kifejezés, ami a megbocsátás szóról eszedbe jut!
Köszönöm!
A gyerekek lelkesek voltak így, az éteren keresztül is.
Szebbnél szebb gondolatokat és alkotásokat kaptam.
2019. MÁJUS - BOLDOGSÁGÓRA